A történet kb. 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor először láttam ezt a versenyt. Annyira megfogott a pálya szépsége, hogy mindenképpen szerettem volna ezen a versenyen elindulni. De persze nem indultam :) Mert ez általában mindig szezonnyitó verseny kora tavasszal, amikor az ember még nem igazán van versenyformában.. Mármint a hozzám hasonlók :) Ráadásul számomra nagy falat: 32 km és 750 m szint van benne - természetesen a rövidtávról beszélünk. Szóval eddig mindig győzött a bátortalanság, aztán meg jött a "bánt, hogy kihagytam" érzés.. Tavaly nyáron a családdal azonban teljesen véletlenül a Zselic lábánál nyaraltunk, így volt szerencsém körbenézni élőben is a helyszínen. Teljes szerelem a hely! Akkor döntöttem el, hogy 2020-ban mindenképpen rajthoz állok ezen a versenyen. Persze, ahogy kell, 2019 év végén be is neveztem az első lehetséges alkalommal. Aztán lelkesen edzettem (magamhoz képest viszonylag sokat) és egyre parásabban vártam a dátumot, ami áprilisban lett volna.. Aztán a covid járvány mindent felülírt... A verseny dátuma törölve lett, vártuk az infót, hogy pótlásra kerül-e idén még vagy sem. Hozzáteszem, pont a járvány miatt idén ez volt az első és most ez is lett az utolsó versenyem. Mikor kiderült az augusztus 9. fix dátum, a férjem javaslatára szállást foglaltunk, hogy reggel ne koránkeléssel és utazós fáradtsággal vágjunk bele a versenynapba. Szombaton megérkeztünk, a szállás szuper, más versenyzők is voltak ott, ráadásul a szállásadónk aznap futotta le ugyanott a terepfutás egyik számát. Átvettem a rajtcsomagom és felmentünk a kilátóhoz is. Minden csodásnak ígérkezett!
Betartottam minden verseny előtti protokollt, amit edzésfelkészítőmtől Zelenij Lindától kaptam - ezúton is köszönöm neki a profi tippeket! Borzasztó meleg volt, igazi kánikulai nap - így utólag, valószínűleg ez lett a vesztem. Elmentem a bemelegítő körre, ahol már éreztem, hogy ez bizony rohadt nehéz lesz, nehezen ment a dolog. Sajnos a rajthoz egészen hátra sikerült csak beállnom, ez sem volt ideális. De önmagamhoz képest egészen nyugodtan rajtoltam, jó fej, de teljesen idegen sportársak biztatása közepette. Természetesen egy emelkedővel indult a rajt a Ropolyi tó partjáról a kilátó felé. Szokás szerint én zártam a mezőny végét, de általában ez így van, nem aggódtam miatta. A terv az volt, hogy felveszem a saját tempóm, és majd a lefeléket megnyomom. A cél az volt, hogy teljesítsem a távot, időelvárásaim nem igazán voltak. De már az első emelkedőn 187-ra szökött a pulzusom, ami túlszárnyalta az eddigi maxpulzusomat... Itt még azt gondoltam, biztos a kezdeti adrenalin az oka. Próbáltam lassulni, légzéstechnikával visszanyomni, de nem sikerült. Aztán igyekeztem elengedni ezt a gondot, úgy voltam vele, hogy mindig az első 4-5 km a legnehezebb, majd helyreáll a dolog. Sajnos nem így történt, egészen 189-ig szökött fel az érték.. A még nagyobb gond az volt, hogy nem is tudtam sehogy 180 alá tolni, még lejtmenetben sem. Az 5-6 km tájékán már éreztem, hogy baj van, kezdtem nagyon vacakul lenni. Innen fejben azt hiszem már feladtam.. Úgy voltam vele, hogy valahogy elkecmergek a 14 km-nél lévő frissítőponthoz, aztán ha megy megyek tovább, ha nem, akkor kiszállok. Hát nem jutottam el addig sem.. Az első fix pontnál, ahonnan tudtam, hogy visszatalálok a rajtzónához letértem a pályáról és visszafordultam. Bekapcsolt a robotpilóta, és leszállította a gépet.. Lefelé gurulva tudatosodott bennem, hogy már nem vagyok versenyben, TÉNYLEG visszafordultam :( Akkor már nagyon szarul voltam, odagurultam a kislányhoz, aki levette a chipemet. A High5 sátornál két nagyon kedves hölgy azonnal a kezembe nyomott egy hideg vizet - szarul nézhettem ki :) Én pedig kétségbeesetten kerestem a férjem és a lányom a szememmel, mert éreztem, hogy nem bírok állni a lábamon. Mikor megtaláltam őket már zokogtam, mint egy kisgyerek.. Akkor értetettem meg, hogy ennek a versenynek számomra vége :( Borzasztó érzés volt! Iszonyúan csalódott voltam!
Fejben tudom, hogy jó döntést hoztam, de a lelkem attól még nagyon fájlalja ezt a dolgot. Igyekszem ezt helyretenni magamban, és újult erővel nekivágni az útnak. Mert az út megy tovább, ez nem kérdés.
