Az a helyzet, hogy mostanában sokszor kellemes érzéssel gondoltam vissza a tavaszi karantén időszakra. Furán hangozhat, de tényleg így van :) Ugyanis szerintem akkor voltam fizikailag a legjobb formámban idén.. Szinte a túlélés vezérelt, de majd minden nap sétáltam, szobabringáztam és még egy 5 km-re felkészítő futós edzéstervet is nyomtam Lakatos Éva futóedzőnek köszönhetően. Hozzáteszem sikerült is egyben lefutnom az 5 km-t május 30-án minden szkepticizmusom és hátrányom ellenére! :) Aztán valahogy sutbavágtam az egészet, nem is futottam azóta egy métert sem.. sajnos.. 

Aztán ma jött egy kis extra motiváció egy új túracipő személyében :) Gondoltam egy hirtelent és el is kezdtem a sétát újra. Meg is lett a 3,5 km-es köröm. Ugyan vízhólyagokkal tarkítva az új cipellőnek köszönhetően, de annál boldogabban tértem haza. Végre érzem, hogy élek! :)

Hogy jön ehhez a bogár? Hát úgy, hogy útközben találkoztam egy cuki kis ganajtúró bogárkával, aki bizony a hátán fetrengve kalimpált keservesen (itt azért éreztem, hogy rokonlelkek vagyunk! :)). Természetesen segítettem neki talpraállni, és továbbmenni. Nekem is ez a célom, hogy menjek tovább. Mert a mozgás tart életben, ez kell mindenhez. A zselici kudarc után még nincs kellő bringás motivációm, így marad az erdő és mindenféle mozgás, ami örömet ad. Például a séta. 

"Ha nem repülhetsz, fuss! Ha nem futhatsz, menj! Ha nem mehetsz, csússz! De bárhogy is legyen: mozogj!" (Ifj. dr. Martin Luther King)